2010. március 29., hétfő

Ne temesd a téltemetőt!

Ennek a blognak az indulásakor egy félmondatban említettük, hogy elültettünk pár téltemetőt (Eranthis Hyemalis). Hozzá kell tenni, hogy ezt a növényt is ősszel kellett volna ültetni, de a már lejárt szavatosságú gumókat úgy gondoltuk amolyan lássuk Uram mire megyünk ketten! felkiáltással 2008. március elején mégis kiültettük.

Azóta a kert azon sarka élettelen volt, soha nem jelent meg semmi sem a téltemetőkből. Kicsit csalódottan könyveltük el tavaly, hogy a téltemetőket gyakorlatilag temethetjük. Tekintve, hogy a növény február-március között már virágozni szokott — így bizony már idén is lemondtunk róluk.

Hétvégén kis krókusz-fotózás céljából kimentem a kertbe, és egy feltűnő zöld növénykén akadt meg a szemem. Azt hittem, hogy rosszul látok, de nem, nem a vadászok mentek haza, hanem egy kb. 5 cm magas, virágtalan téltemető nyújtózkodott a kerítés mellett!

Emese két napja már kiszúrta, de nem is mert a téltemetőkre gondolni. Most ugye március vége van. Mifelénk általában csúszik a tavasz 2-3 hetet is akár a magasság miatt, de azért így is jó kérdés, hogy vajon suttyomban virágzott-e már az avar óvó leple alatt, vagy csak most fog kinyílni?

Akárhogy is van, vigyázó szemünket a téltemetőre is vetjünk innentől.

7 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Ez nagyon kellemes meglepetés, gondolom, és teljes mértékben átérzem. Ha már levele van, akkor már nem fog virágozni, a téltemetô mindig elôször virágot hoz, csak utána levelet. Ez SOHA nincs másképp. Valószínûleg nagyon le voltak gyengülve a gumók, de úgy látszik, magukhoz tértek, és ha most van levél, nagy valószínûséggel jövôre már virág is lesz. Arra mindenképpen vigyázzatok (bocs, ha olyant írok, amit már tudtok), hogy le ne nyírjátok a levelet, hogy fôzni tudjon magának vele jövôre a virágzáshoz egy kis tartalékot :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kata és Feró!
    Köszönjük a hozzászólást. A téltemető fejlődéséről nem ismertük ezt a sorrendi szabályt, eddig csak virágos és már "zöldgalléros" példányokhoz volt szerencsénk. Természetesen vigyázunk majd rá!

    Egyébként éppen ez a szép a saját kertben, hogy az ember megismeri a növények életútját is, nem csak pillanatfelvételei vannak róluk. Nekem pl. egy csomó ideig a pettyegetett tüdőfű tavaszi (kétszínű virágos) és nyári (csak lombos) alakja két növényként élt.

    Nyözö

    VálaszTörlés
  3. Nyöző, ismét nagyon szépek a képek! Olyan hosszú és hideg tél után, amilyen az idei volt nem csoda, ha mindenki késik kicsit. Nálunk is virágoznak még a krókuszok, pedig holnapután már április van. A tüdőfű lombja szerintem az egyik legszebb dolog ami egy kertben díszeleghet!

    Mielőbbi téltemető virágzást! Eszter

    VálaszTörlés
  4. Eszter, úgy tűnik hogy ez leghamarabb jövőre lesz, de hát mi az az egy év a világmindenségben... :)
    A tüdőfű nekem azért is kedves, mert az egyik első erdei vadvirág volt amit meg- és felismertem. Virágos alakját csak jóval később sikerült összetársítanom a fejemben, pedig nem mondhatni, hogy jellegtelen lenne... :)

    A Pilis árnyas völgyeiben nagyon szép mennyiségben nő, így a kertben is magától jelent meg, és azt hiszem mindenképpen hagyunk nekik helyet a jövőben is.

    VálaszTörlés
  5. Igen, semmiség az az egy év :-)

    Ugye hamarosan lesz tüdőfüves kép?

    VálaszTörlés
  6. Kedves Eszter!
    Igen lesz, sőt már van is tüdőfüves kép idénről, csak még nem szedtem le a fényképezőgépről minden képet.
    Egyébként ahogy elnéztem két napja a hétvégére már lesz tavaszi kankalin virág is, ui. az egyik példányon levő bimbó hegyén már sárgállott a szirom.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Eszter!

    Kikerült pár tüdőfüves kép a blogra... Itt láthatóak is.

    VálaszTörlés