2010. április 21., szerda

Virágzik a kökény!

2 megjegyzés:

Ebben a hírben sok újdonságot nem találhat az aki a bokros növényeket figyelte az elmúlt napokban, hiszen a kökény úton-útfélen sokfelé látható.

Mivel naponta kell beutaznom Budapestre, és mivel az út egy jókora szakaszán kökénybokrok szegélyezik az utat, figyeltem a bokrok virágzását. Szentendrén, a hegyek lábánál már 2-3 héttel ezelőtt virágoztak a kökénybokrok. A múlt hét elején indult a virágzás felfelé. Akkor kb. 300-350 m magasságban volt a virágzási határ, és végül a múlt hét végén elérte a mi utcánkat is, ami 420 m körül van.

Most gyönyörű, hófehér virágfal szegélyezi az utcát, amitől rögvest kedvet kaptunk, hogy a kertbe is telepítsünk néhányat. Túl azon hogy szép a virága, szeretik a madarak is: jó búvóhely számukra a tüskés ágrengeteg, és a termése is csalogatja őket. Szép kékes-lilás bogyói még télen is megmaradnak a madarak legnagyobb örömére.

A csonthéjas termések kékes színűek hamvasak. Húsa zöldes, és az első fagyok után fogyasztható csak. Magas a C-vitamin tartalma. Kiváló befőttnek, lekvárnak is, de pálinka is készíthető belőle. Eleink ágaiból pálcát készítettek, de leveleit, de még a gyökereit is felhasználták — ezek ugyanis cserzéshez használható anyagokat tartalmaznak.



Kökénysövény az utcánk végén. Sajnos nem túl jók a fényviszonyok este.

2010. április 18., vasárnap

Boglárka saláta salátaboglárkából

Nincsenek megjegyzések:

Kedves olvasóink, most gasztronómiai mellékletünket láthatják, amiben életében először a fotós végül elfogyasztja a modelljét.

Egy szép napos reggelen kisétáltunk a kertbe és kicsit megritkítottuk a salátaboglárkák leveleit. Megmostuk,megszárítottuk őket és letéptük a levelek szárát. Felszeleteltünk hozzá pár paradicsomot, reszeltünk kis sajtot és öntetként balzsamecetet és olajat használtunk. A virágok szépen díszítették a salátát. Miután elkészült gyorsan kivittük a boglárkákhoz lefotózni a tálat, majd végül sajt és kenyér társaságában jóízűen elfogyasztottuk.

Boglárka saláta salátaboglárkából

Ha már gasztronómia: ne felejtsük el megemlíteni, hogy természetesen nap érlelte paradicsomról, extra szűz olívaolajról, és frissen sült, illatos kenyérről és nem is akármilyen reszelt sajtról, hanem néhány forgács parmezánról van szó. Természetesen. :)

2010. április 14., szerda

Sövényhiradó III.

Nincsenek megjegyzések:

Egy hónapja került elültetésre a turkesztáni szil sövényünk. Az időjárás nem a legkedvezőbb, sokat esik, és a nap sem sütött már hosszabb ideje...

A sövény azért küzd, sok szálon már szép élénkzöld levelek jelentek meg. Szerencsére az egyik esti jégverést minden növény jól viselte, csak pár gyertyán-rügyet vert le a fákról az ítéletidő.

2010. április 7., szerda

Tüdőfüvek a kertben

3 megjegyzés:

Többfelé nyílik tüdőfű a kertben, immár az északi lejtős részben is megjelentek. Készítettünk pár képet róluk.

A képek elemzése közben derült ki, hogy bizony nem egy fajhoz tartozó tüdőfüvek nőnek a kert különféle végeiben. A déli sarokban a Bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis) virágzik, északon pedig az ún. Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis) virágai.

A Bársonyos tüdőfű hasonló levelekkel bír mint a védett Keskenyleveű tüdőfű (Pulmonaria angustifolia), de feltűnő ismertetőjele, hogy az előbbi színváltós virágokat hoz, a keskenylevelű pedig stabilan azúrkéket. A tüdőfüvek jellegzetessége ez a színváltoztatás. A kinyíló bimbók sejtnedvei savasabbak, ami idővel lúgosodik. Ettől a virág színe fokozatosan pirosasból kékre vált. Ez a lenti képeken is megfigyelhető.


Jobbra fent a Bársonyos tüdőfű, lent középen az Orvosi tüdőfű bimbói.

Május táján kis makkocska termése van, ezután már csak a virágzás utáni fejlődő nyári levélzete marad meg. Ez az Orvosi tüdőfű esetében lehet fehéren pöttyös is, meg pötty nélküli (Pulmonaria officinalis obscura) is — ez két külön alfaj.

Sövényhíradó II.

Nincsenek megjegyzések:

Sövényünk harmadik hete előtt kibomlottak az első levelek is.

Már csak 1-2 szál van amin nem egyértelműek a rügyek, a legtöbbjén viszont már több kipattanás közeli állapotban látható rügyecske látható.

2010. április 4., vasárnap

Gyümölcsbokrok

Nincsenek megjegyzések:

A köszméte- és ribizli bokrok is kizöldültek.

Örömmel vettük észre, hogy a kertbe már általunk ültetett gyümölcsbokrok leveleket hajtottak. A két hete elültetett két új bokor is láthatóan jól érzi magát.

Levelet bontott a köszméte és a ribizli

Az első vadvirágok

Nincsenek megjegyzések:

Húsvétra hirtelen számos vadvirág kezdett el virágozni. Lássuk hát egy rövid képes összefoglalóban, mivel is találkozhat az ember ha kiszabadul a kertünkbe...

A salátaboglárka (Ranunculus ficaria) és a tavaszi kankalin (Primula veris) minden évben az első vadvirágok között van a kertben. Ugyan csak egy nappal, de az idei versenyt a salátaboglárka nyerte. Már április 1-én kinyílt, de csak később volt módunk lefotózni.

Salátaboglárka
Az első salátaboglárka tő március 29-én és április 3-án.
Tavaszi kankalin
Pár kép a Tavaszi kankalinról és élőhelyéről...

Megjelentek az első ibolyák is. Mind a fehér, mind a lila változata úgy tűnik nagyobb területen növekszik mint tavaly, bár még csak a virágzás elején vagyunk.

Erdei ibolyák
Már nyílnak az erdei ibolya illatos virágai is.

2010. április 3., szombat

Kökörcsin vadászat

Nincsenek megjegyzések:

Tavaly vettünk a szentendrei piacon 3 tő kökörcsint. Már hetek óta vadásszuk őket, már-már feladva, hogy elfagytak a télen. Aztán előkerült az első, majd a második...

... és végül megtaláltuk a harmadik tövet is. Bár Budaörsön már javában virágoznak, nálunk épphogy csak elkezdtek hajtani. Reméljük, virágozni is fognak...