2011. június 27., hétfő

Vadvirágos április III.

Ezzel a képadaggal fejeződik be a kicsit hosszúra nyúlt áprilisi vadvirág-összefoglaló. Összesen 101 fotót tettem ki ide erről a mozgalmas hónapról. Persze április után hagyományosan a május következik, így amennyiben ezek kedvező fogadtatásra találnak, folytatom ezt a havi képes beszámolót.

A Nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum) a hónap végén kezdett intenzív virágzásba. Ez az időszak legtipikusabb erdei növénye. Kimondottan az árnyékos, védett zugokat szereti, így nálunk is elsősorban az ésazki tölgyes részen látható, illetve a szomszédos elvadult telkek árnyékos részein.



Rövid ideig volt vendégünk a Hagymaszagú kányazsombor (Alliaria petiolata), kevés lévén belőle nem kóstoltuk meg, pedig információnk szerint ez remek saláta alapanyag. Jó méter magas növény, a csúcsán aprócska fehér virágokkal. A növény levelei is nagyon érdekesek, szép az erezete, és a széle is nagy karéjokkal csipkézett. A levelek illata egyébként valóban emlékeztet a hagymáéra.

Ha már saláta alapanyag, akkor ne felejtsük el, hogy a Salátaboglárka (Ranunculus ficaria) is még virágzik április elején. Ugyan a virágzás előtti, zsenge levelei sokkal ízletesebbek, de azért ilyenkor is érdemes szedni, és enni.

A hónap utolsó hetében a Farkas kutyatej (Euphorbia cyparissias) tűnt fel a déli füves részen az egyre magasabb fűdzsungel között. A kutyatejeket rendszeresen össze szokták keverni a pitypanggal, ezért is gondolják sokan, hogy a pitypang nem ehető. A kutyatej félék ugyanis valóban nem fogyaszthatóak, de a mellékelt képeken is látható, hogy a két növény köszönőviszonyban sincs egymással.

A hónap végére többféle veronika is virágzott már, bár ezek tipikusan májusi növények. Kezdetben a legtöbb az Ösztörűs veronikaból (Veronica chamaedrys), és Kakukkveronika (Veronica serpyllifolia) volt. Április utolsó napjaiban kezdett el feltűnni a Gamandor veronika (Veronica teucrium) hosszú virágfürtje az utca erősen napos részein.

Egyetlen példányt láttunk idén is a Tavaszi lednekből (Lathyrus Vernus). Ez eddig minden évben kivirágzott, amióta itt lakunk. Évről-évre terebélyesebb, így lehet meghonosodik a kertben. Elsősorban a színe miatt feltűnő, mert lilából fémes-kékbe átmenő virágai messziről szemet szúrnak. Egy termetes tölgy árnyékában virágzik, nadálytövek szomszédságában erősen árnyékos helyen. Rövid ideig virágzik, aztán érdekes toktermést hoz.

« Vadvirágos április II. Vadvirágos április I. »

2 megjegyzés:

  1. Nagyszerű képek, életrevaló leírások. Ide járok majd határozni, ha végre erdő közelbe kerülök. Szép helyen lakhattok, nálunk nem egy lépésre van az igazi természet. Bár nem panaszkodhatom a kert és a ház vadvilágára.:)

    VálaszTörlés